A Magyar Polgári Védelmi Szövetség 2023. március 2-án tartotta a Zsinór utcai székhelyén soros, egyben ünnepi elnökségi ülését, ennek keretében...

A Magyar Polgári Védelmi Szövetség 2023. március 2-án tartotta a Zsinór utcai székhelyén soros, egyben ünnepi elnökségi ülését, ennek keretében...
Március elsején koszorúzással fejezték ki tiszteletüket a katasztrófavédelem elöljárói a háborúk polgári áldozatainak emléke előtt. A rendezvény...
A Magyar Polgári Védelmi Szövetség Március 1., a Polgári Védelem Nemzetközi Világnapja alkalmából kiadja tudományos folyóiratának a Polgári Védelmi...
A Magyar Polgári Védelmi Szövetség 2022. december 19-én tartotta a Zsinór utcai székhelyén soros, egyben év végi elnökségi ülését, ennek keretében...
A közönségszavazatok alapján 2022. évben a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség részesült „Az Év Civil Nagy Rendezvénye...
Zemplénben is megemlékeztünk a 85 éve megalakult Légoltalmi Ligáról. Szövetségünk kiemelt figyelmet fordít a hagyományok ápolására, különös...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán idén ősszel is megrendezték az Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciát, amelynek hét...
Több mint száz résztvevő követte figyelemmel a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretin belül megtartott, a Katasztrófák Csökkentésének...
A tavalyi évhez hasonlóan immár hagyományosan több szervezet bevonásával kerül megrendezésre a Katasztrófák Csökkentésének Világnapja alkalmából...