Soron kívül rendkívüli közgyűlés keretében választott új elnökséget a Fővárosi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Szövetség 2024. január 19-én. Ennek alapvető oka volt a korábbi elnök Hejüsz István váratlan halálesete, valamint életének nyolcvanegyedik évében Sebes Péter nyugállományú polgári védelmi ezredes, a Felügyelő Bizottság elnöke január 16-án elhunyt.
A közgyűlés keretében elsőként Puzder Attila nyá. pv. alezredes adott tájékoztatót a Szövetség helyzetéről, az aktuális feladatokról. Ezt követően Vid Gábor tájékoztatta az egybegyűlteket a Szövetség Alapszabályának módosító javaslatáról, melyet az elnökség korábban minden tagtársnak megküldött tanulmányozás és esetleges javaslattétel érdekében. A módosító indítványt a tagság egyhangúlag elfogadta. Ebben módosításra került egyebek mellett az elnökség összetétele, illetve az éves tagdíj mértéke is. Közgyűlés az elfogadott Alapszabály szerint szavazott az új elnökség tagjaira.
A Jelölő Bizottság elnöknek javasolta: Kivágó Tamás ny. tűzoltó dandártábornokot. Szakmai alelnöknek Puzder Attila ny. pv. alezredest, általános alelnöknek Vid Gábort, koordinációs alelnöknek Gavrán Lászlót valamint pénzügyi és gazdasági alelnöknek Kazinczi Ferenc r. ezredest.
A tagság ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag megszavazta az elnökségi tagokat a jelölt pozíciókba. A választást követően elsőként Dr. habil. Endrődi István ny. tű. ezredes a Magyar Polgári Védelmi Szövetség Országos Elnöke köszöntött és gratulált az újonnan megválasztott elnökségi tagoknak. Beszédében támogatásáról biztosította a fővárosi szövetséget és munkájukhoz sok sikert kívánt. Válaszbeszédében Kivágó elnök úr megköszönte maga és az elnökség nevében az Országos elnök szavait és a tagság teljes támogatását és bizalmát. Ígéretet tett arra, hogy a Szövetség életét és munkáját a legjobb tudása és képességei szerint fogja irányítani.