A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Katasztrófavédelmi Intézet Önkéntes Katasztrófavédelmi Szolgálata és a Magyar Polgári Védelmi Szövetség Mentő-Beavatkozó Egysége, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság koordinációjával 2026. október 29 és 30 között sikeres újraminősítést szereztek vezetés-irányítás, valamint logisztikai szakterületekre.

A kétnapos fővárosi gyakorlatot megelőzően több héten keresztül zajlódott az előkészítés, és több mint 70 önkéntes vette ki a részét a feladatokból. Az NKE RTK Katasztrófavédelmi Intézet Önkéntes Katasztrófavédelmi Szolgálata (ÖKSZ) több váltásban 20 fővel vett részt a gyakorlaton. A felkészítés és a gyakorlat során a résztvevők gyakorolták az árvízi veszélyeztetett területek felmérésével, a védekezési feladatok meghatározásával, az ideiglenes védművek kiépítésével és megerősítésével, a vízbetörések és szivárgások elleni védekezéssel, valamint a védekezésben részt vevő erők és eszközök összehangolásával, koordinációjával kapcsolatos feladatokat.

A minősítő bizottság tagjai különös hangsúlyt helyeztek mindkét mentőszervezetnél a vezetés-irányítási, logisztikai, a felderítési, helyzetértékelési, a kommunikációs,  információáramlási, az együttműködési, továbbá a váratlan helyzetek kezelésének és döntéshozatalára vonatkozó képességek meglétének ellenőrzésére.

A tűzoltó tisztjelölt hallgatók belátást nyerhettek az operatív munkába, megismerhették és érzékelhették a parancsnoki munka felelősségének nehézségeit. A gyakorlat során mindkét szervezet tagjai megszervezték az érintett terület kitelepítését, irányították a beavatkozó erőket, számon követték a felhasznált eszközöket, anyagi javakat. A gyakorlaton Csepregi Péter Antal tű. ezredes a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi főfelügyelője is jelen volt.

Október 30-án Dr. Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok, a BM OKF főigazgatója által aláírt oklevelet Dr. Jackovics Péter tű. ezredes, a BM OKF Veszélyhelyzet-kezelési Főosztály főosztályvezetője, a HUNOR Mentőszervezet parancsnoka adta át Dr. Ambrusz József tű. ezredesnek, a KVI intézetvezetőjének, valamint Dr. habil. Endrődi István ny. tű. ezredesnek, az MPVSZ elnökének.

„A minősítő gyakorlat komplex módon és magas szinten segítette a tűzoltó tisztjelölti állomány gyakorlati felkészülését, hogy valós elrendelés esetén a lehető legjobb minőségben tudják kiegészíteni a beavatkozó hivatásos erőket.” fogalmazott Dr. Jackovics Péter tű. ezredes a záró beszédében.