A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség szervezésében 2026. augusztus 7-én véget ért az V. Zemplén Erők Honvédelmi és Polgári Védelmi Tábor, amelynek során a résztvevő fiatalok egy élményekben, kihívásokban és hasznos ismeretekben gazdag hetet tölthettek el. A tábor programjai a honvédelmi és polgári védelmi nevelés, a sport, az egészségügyi ismeretterjesztés és a közösségépítés köré szerveződtek, így a résztvevők számos olyan tapasztalattal gazdagodtak, amelyek hosszú távon is hozzájárulhatnak személyiségük fejlődéséhez.

 

  1. augusztus 3-án 09:00 órakor ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával megvalósuló „V. Zempléni Erők” Honvédelmi és Polgári Védelmi Tábor. A megnyitón jelen volt Csoma Gábor százados, a MH 2. TVE 4. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda irodavezetője, Gaál Imre, szövetségünk titkára, valamint Somogyi Tamás, szövetségünk tagja.

A meghívott vendégek köszöntőjükben hangsúlyozták a honvédelmi nevelés, a közösségépítés és a hazaszeretet fontosságát, majd élményekben gazdag, tartalmas hetet kívántak a résztvevő gyermekek számára.

A tábor második napján a gyermekek a Magyar Honvédség Majthényi Károly 10. Területvédelmi Zászlóaljának közreműködésével ismerkedtek meg a katonák mindennapi feladataival, felszereléseivel és a honvédelmi szolgálat alapjaival. A program részeként önvédelmi és katonai testnevelési gyakorlatokon vettek részt, valamint játékos formában sajátítottak el túlélési ismereteket. A délutáni programokat küzdősport-edzés, majd városnéző séta és közös fagyizás színesítette, míg az estét egy lézerfegyveres harcászati gyakorlat zárta, amely fejlesztette a csapatmunkát, a kommunikációt és a stratégiai gondolkodást.

A táborozók ellátogattak Debrecenbe, ahol az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdú Dandárnál tett látogatás során testközelből ismerkedhettek meg a honvédség modern eszközeivel, a katonák mindennapjaival és feladataival. A MATRIX pályán és az INTAGER lézerharc során a gyerekek próbára tehették ügyességüket és csapatmunkájukat. A nap folyamán előadást hallgattak meg a honvédelem napjainkban betöltött szerepéről és jelentőségéről, valamint betekintést nyertek a dróntechnológia gyakorlati alkalmazásába is. Az estét ismét egy éjszakai lézerharc zárta, amely tovább erősítette az együttműködési készségeket és a közösségi élményt.

A következő napon a Magyar Honvédség kadétprogramjának bemutatója került a középpontba, amely során a résztvevők közelebbről megismerhették a katonai előképzés rendszerét és lehetőségeit. Az air-soft lövészet, valamint a honvédelmi akadálypálya teljesítése gyakorlati tapasztalatokat nyújtott a fegyelemről, a kitartásról és a koncentráció fontosságáról. A délután folyamán a Sátoraljaújhelyi Mentőállomás szakemberei elsősegélynyújtási és egészségügyi ismereteket mutattak be, amelyek hozzájárultak a résztvevők biztonságtudatos szemléletének kialakításához. Ezt követően a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség különböző veszélyhelyzeti ismeretekkel kapcsolatos előadásokat tartott, különös tekintettel a nyári szünidő, a fürdőzés és az egyéb szabadtéri tevékenységek és tűzgyújtás veszélyeire. A napot egy íjászprogram zárta, amely fejlesztette a pontosságot, a türelmet és az önfegyelmet.

A Füzéri Várvédő Egyesület látványos bemutatója során a fiatalok korhű fegyvereket és dobócsillagokat ismerhettek meg, valamint különböző ügyességi feladatokban és zászlókereső játékban vehettek részt. A záróest méltó és emlékezetes lezárása volt a tábornak: katonadalok csendültek fel, amelyek különleges hangulatot teremtettek. A zenei élményről Pandák Pál, a Magyar Kultúra Lovagja, valamint a Debreceni MH Tartalékos Dalárda tagjai gondoskodtak.

A tábor utolsó napja a lezárás és az értékelés jegyében telt. A résztvevők egy utolsó küzdősport-foglalkozáson vettek részt, majd sor került az eredményhirdetésre és a legeredményesebb csapat jutalmazására. A győztes csapat egyórás hegyi quadozáson vehetett részt, amely méltó jutalma volt a hét során nyújtott teljesítményüknek. Az ebédet követően élménybeszámolók hangzottak el, ahol a táborozók felidézték a hét legemlékezetesebb pillanatait. A program végén a szülők érkezésével hivatalosan is lezárult a tábor.

Összességében a tábor komplex, élményalapú programot kínált a résztvevők számára, amely egyaránt fejlesztette fizikai állóképességüket, honvédelmi és egészségügyi ismereteiket, valamint közösségi készségeiket. A gyakorlati foglalkozások, bemutatók, sportprogramok és csapatfeladatok révén a gyermekek olyan tudással és élményekkel gazdagodtak, amelyek hosszú távon is hozzájárulhatnak személyiségük fejlődéséhez, felelősségtudatuk erősítéséhez és a közösségi értékek iránti elköteleződésük kialakulásához.

A tábor a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával valósult meg.