A Ludovika Arénában a 2026. június 24-én 10.00-kor tartott ünnepségen vehette át oklevelét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán végzett 188 hallgató, köztük a Katasztrófavédelmi Intézet végzős 13 tisztjelöltje is.  

A rendezvényre meghívást kaptak Dr. habil. Endrődi István ny. tű. ezredes, az MPVSZ elnöke, Dr. Muhoray Árpád ny. pv. vezérőrnagy szakmai alelnök. Jelen volt Dr. Ambrusz József tű. ezredes a Katasztrófavédelmi Intézet mb. intézetvezetője, az MPVSZ elnökségi tagja is.

Megnyitó beszédében Dr. Szegedi László oktatási rektorhelyettes hangsúlyozta, hogy a végzősök bizonyították, hogy képesek a következő évtizedekben Magyarország közbiztonsága, közrendje és a közszolgálat működésének stabilitása szolgálatában felelősséget vállalni.

Az ünnepélyes oklevélátadó alkalmából számos elismerés és különdíjak is gazdára találtak a Katasztrófavédelmi Intézet végzős hallgatói számára.

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója Dr. Varga Ferenc tű. dandártábornok úr Főigazgatói elismerő oklevelet és a Dr. Vitéz Roncsik Jenő emlékplakett bronzfokozatát adományozta Belina Kornélia Anna tűzoltó hadnagynak.

Dr. habil. Endrődi István ny. tű. ezredes a Magyar Polgári Védelmi Szövetség különdíját, a „Pataki Iván Díjat” karóra emléktárggyal nyújtotta át Szegedi Szimóna Réka tűzoltó hadnagynak.

A Védelmi Információs Központ Közhasznú Alapítvány „VIK Díszserlegét” oklevéllel Moravecz Zoltán tűzoltó hadnagy vehette át Dr. Muhoray Árpád ny. pv. vezérőrnagytól.

Záróbeszédet Dr. Kovács Gábor r. vezérőrnagy, dékán mondott. Kiemelte, hogy az egyetemen nemcsak szakmai tudást szereztek, hanem olyan készségeket is, amelyek segítik őket a változó környezethez való alkalmazkodásban és a szervezetekbe való beilleszkedésben. „Ne felejtsék el, hogy a diploma értéke a megszerzett tudásban rejlik” – hangsúlyozta Kovács Gábor, majd méltatta az egyetem oktatóinak és munkatársainak munkáját, akik hozzájárultak a hallgatók sikeres felkészítéséhez.

A rendezvény rangidőse Dr. Szegedi László oktatási rektorhelyettes volt, jelen voltak az országos hatáskörű rendvédelmi szervek vezetői, köztük Dr. Varga Ferenc tű. dandártábornok úr a BM OKF főigazgatója, Dr. Kovács Gábor r. vezérőrnagy az RTK dékánja. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán most végzett tisztjelöltek június 27-én tesznek ünnepélyes tiszti esküt a Ludovika főépülete előtt.

MPVSZ elnöksége