2026. április 15-én a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács és a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Szekszárdi Tudásközpontban rendezte meg nagy sikerrel a VIII. Polgári Védelmi Munkaműhelyt. A tudományos konferencián előadás megtartására meghívást kapott a MPVSZ szakmai alelnöke, Dr. Muhoray Árpád ny. pv. vezérőrnagy, címzetes egyetemi tanár is.
A munkaműhely célja volt átfogó képet adni az emberi élet, az épített és a természeti környezet védelme érdekében a biztonság különböző dimenzióiról, bemutatni a társadalmi felkészítéshez kapcsolódó aktuális kihívásokat. A résztvevőket Dr. Tóth Ferenc tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos polgári védelmi főfelügyelője köszöntötte, majd Dr. Balázs Gábor tűzoltó dandártábornok, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója mondott megnyitót, mely után „A biztonság dimenziói” című nyitóelőadásában vette sorra a modern társadalmak biztonsági kihívásait, elemezte a rájuk adható válaszokat.
A konferenciához a jelenléti képviselet mellett az érdeklődők a virtuális térben is csatlakozhattak, így mintegy háromszáz fő követhette az előadásokat. Az ifjúság biztonságtudatos magatartása elérése céljából a helyi középiskolák rendészeti szakos és kadét tanulói is meghívást kaptak, így a rendezvény egyben a pályára irányítás eszközeként is szolgált a diákok számára.
A programban délelőtt a közszolgálati utánpótlás és a pályaorientáció volt a központi téma. Fülöp Mónika középiskolai igazgató a szakképzés szerepét és lehetőségeit mutatta be, míg Molnár Péter igazgatóhelyettes a kadétképzésről tartott tájékoztatót. A rendőrségi hivatás sajátosságairól Dr. Hablicsek Nikoletta rendőr ezredes, vármegyei rendőr-főkapitány tartott előadást, a honvédelmi nevelés jelentőségéről pedig Kucsik Péter honvéd alezredes zászlóaljparancsnok értekezett.
Délelőtti utolsó előadóként Dr. Muhoray Árpád „Az árvízi védekezés védelmi és biztonsági igazgatási támogatása” címmel tartott előadást, melyben az árvizek okozta természeti katasztrófák elleni védekezésben bemutatta a fokozatos válságkezelés lehetőségeit is.
A délutáni szekcióban a környezetvédelem, a mezőgazdaság és a társadalmi felkészítés témakörei kerültek sorra. Szó volt az elhagyott hulladékokkal kapcsolatos hatósági gyakorlatról Genye Zsolt előadásában, míg az agráriumban a biztonság kérdését Simon Péter agrárvállalkozó értelmezte. A biztonsággal összefüggő nevelésről Szerdai Zsuzsanna főigazgató, a felsőoktatás szerepéről Dr. Varga István egyetemi adjunktus beszélt. A záró szakmai előadást Bán Attila tűzoltó ezredes, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője a szabadtéri és mezőgazdasági tüzek vármegyei tapasztalatairól tartotta.
A rendezvényt Dr. Bognár Balázs tűzoltó dandártábornok, a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács elnöke zárta. Beszédében kiemelte, hogy a 21. század biztonsági környezetét egyre inkább az összetett, egymással kölcsönhatásban álló kihívások sorozata jellemzi és a hatékony védekezés alapja az össztársadalmi együttműködés és a reziliencia fejlesztése.
Szöveg: Dr. Muhoray Árpád
Fotó: Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság /Szerző