Az erősen iparosodó XX. század nagymértékben támaszkodott a bányászatból származó helyi nyersanyagokra. A Duna vízgyűjtő területén több olyan létesítmény is található, amelyek kiemelt figyelmet és monitorozást igényelnek, beleértve a biztonsági feltételek folyamatos fenntartását és a katasztrófák elkerülésére irányuló intézkedéseket. A közelmúltban több helyszínen lezajlódott nemzetközi Duna Régió Program gyakorlaton Dr. Endrődi István, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség országos elnöke is részt vett.
A programban nagy hangsúlyt kap a többszintű együttműködés fontossága, a kormányzati szereplők, köztük a hatóságok, az önkormányzatok, a katasztrófa esetén elsősegélyt nyújtók és a tudományos élet szereplői közötti együttműködés. A projekt elemzi a politikákat és eljárásokat, az együttműködési gyakorlatokat. Ezekre építve fokozza és harmonizálja a nemzeti és transznacionális kapacitásépítést, a TMF biztonságát javító transznacionális intézkedések érdekében.
A program keretében szervezett gyakorlat három helyszínen zajlott egymásra épülve. Az első rész Nemzetközi terepgyakorlatként Erdélyben Vlahita településen levő hulladékkezelő létesítményében bekövetkezett vészhelyzetet modellezte és gyakorolta le 2025. szeptember 3-5 között. A feladat végrehajtása során a román mentőegységeken kívül szerb és magyar önkéntes egységek kiváló együttműködésének keretében. A második feladatrész 2025. szeptember 24.-én a Magyarországi KÖTIVIZIG oktató bázisán, Szolnokon került végrehajtásra, ahol egy zagytározóból kiömlött veszélyes anyaggal kapcsolatos feladatokat gyakorolták a vízügyes, a katasztrófavédelem hivatásos és az önkéntes polgári védelmi mentőszervezetek, közel száz fővel. Szeptember 25-én Algyőn és térségében tartották meg a Duna Régió Program keretében szervezett közös katasztrófavédelmi gyakorlatot, amelyet a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai készítettek elő. A rendezvény célja a beavatkozó állomány felkészültségének növelése, az együttműködés fejlesztése, valamint a lakosság védelmének fokozása volt.
A gyakorlat ünnepélyes megnyitóján beszédet mondott dr. Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára, dr. Salgó László Péter Csongrád-Csanád vármegye főispánja, dr. Molnár Áron, Algyő polgármestere, valamint Rókus Imre tűzoltó ezredes, Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója. A rendezvényen több, mint negyven meghívott vendég vett részt. Ott voltak a települések polgármesterei, a járási hivatalvezetők, a projektben érintett szervezetek képviselői, megfigyelői-ellenőrei akik a nap folyamán végig nyomon követték a gyakorlat mozzanatait közel ötven fővel.
A gyakorlat főbb elemei között szerepelt személyautó kiemelése a Tiszából, vízbe merült kiskorú újraélesztése és egészségügyi ellátása; valamint kidőlt fák alól sérültek mentése, tömeges közúti baleset sérültjeinek kimentése és a járművek műszaki mentése, továbbá egy veszélyes anyagot szállító tartálykocsi balesetének felszámolása.
A résztvevők gyakorolták az elöntéssel fenyegető gátszakadás következményeinek kezelését, a kimenekítés és kitelepítés folyamatát, valamint a lakosság befogadását. A nap során több mint kétszáz fő vett részt a gyakorlatban, akik magas szintű szakmai felkészültségről tettek tanúbizonyságot. A meghatározott feladatok maradéktalan teljesítése azt mutatta, hogy a katasztrófavédelem, a társszervek, az önkormányzatok és az önkéntesek együttműködése minden helyzetben eredményes és hatékony. A gyakorlaton a Fővárosi Vízművek víztisztító egysége is részt vett, akik a világ több pontján, valódi missziók során is bizonyították már világszínvonalú tudásukat és kapacitásaikat. A szakmai rendezvény keretében Csongrád–Csanád Vármegye nyolc önkéntes mentőszervezete sikeres nemzeti újraminősítő gyakorlatot hajtott végre.
A gyakorlaton minden résztvevő sikerrel teljesítette feladatát, a kitűzött célok megvalósultak, és a rendezvény hozzájárult a felkészültség, a szakmai kapcsolatok és a közös védekezési képesség további erősítéséhez. Rendkívüli elismerés illeti meg a szervezőket a hibátlan előkészítésért és lebonyolításért.
Dr. Endrődi István
Fotó: Molnár Krisztina tű. főhadnagy/CSCSVMKI