A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Szabó Miklós Dísztermében 2025. 09. 25-én Jubileumi Díszoklevél és Díszemléklap átadó ünnepségre került sor a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán és a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán végzettek számára, akik 50 éve, 1975. augusztus 20-án tették le ünnepélyesen a tiszti esküt, kapták meg első tiszti rendfokozatukat és első beosztásukat.

A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja által meghívott jubilánsok megható ünnepségén a Himnusz hangjainak felcsendülése után a jelenlévők meghallgatták Dr. Böröndi Gábor vezérezredes úr, a Honvéd Vezérkar főnökének köszöntő levelét, melyben elhangzott, hogy a Magyar Honvédség vezetése és teljes személyi állománya nevében őszinte megbecsüléssel köszönti az 50 éve avatott tiszteket. Szinte minden múlandó, ami körülvesz bennünket, de egyvalami örök: a tiszteletünk az idősebb, tapasztalt generáció iránt. Ma nem csupán a diplomaszerzés jubileumát ünnepeljük, hanem azt a szakmai életutat, is, amely az oklevél és az oklevelet megszerző ember mögött ál. a becsület, a szorgalom és a kitartás erénye, amelyek révén évtizedek óta és ma is közösségünk megbecsült tagja – írta a tábornok.

A HHK által adományozott jubileumi Díszokleveleket és a belügyi ágazatban is szolgálatot teljesítőknek az Országos Rendőrfőkapitány által adományozott Emléklapokat Dr. Lippai Péter dandártábornok a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja és a Rendészettudományi Kar dékánja képviseletében Dr. Major Róbert r. ezredes oktatási dékánhelyettes adták át.

A továbbiakban a HHK dékánja mondott ünnepi beszédet, nagyra értékelve a teljes életúton keresztül történő helytállását, hűségét az 50 éve végzett tiszteknek, majd a kitüntetettek nevében Mikita János ny. altábornagy úr mondott válaszbeszédet.

Az ünnepségen Aranyoklevél elismerésben részesült Dr. Muhoray Árpád ny. pv. vezérőrnagy, címzetes egyetemi tanár, az MPVSZ szakmai alelnöke is, aki 1975-ben vehette át az őt gépjármű tisztté, okleveles járműgépész üzemmérnökké kinevező jeles minősítésű oklevelét a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán.

Úgyszintén Aranyoklevél és ORFK Emléklap elismerésben részesült Schieber József ny. pv. alezredes, az MPVSZ örökös alelnöke is.

Gratulálunk a rangos elismerésekhez.

MPVSZ elnöksége