A Magyar Polgári Védelmi Szövetség és Sátoraljaújhely Város Önkormányzata támogatásával a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség idén már 11. alkalommal rendezte meg a Biztonság Hete rendezvénysorozat keretében a “Biztonság Napja” rendezvényt, melyen a biztonsággal összefüggésben több rendvédelmi és egyéb szerv is képviseltette magát. A rendezvényre meghívást kaptak Tóthné dr. Galambos Andrea a Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal hivatalvezetője, a járás településeinek polgármesterei, a szlovákiai Kassa Város Polgármesteri Hivatala polgári védelmi vezetői, a BAZ Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai. A Magyar Polgári Védelmi Szövetséget Dr. Muhoray Árpád vezérőrnagy, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség szakmai alelnöke képviselte.
A rendezvényt szirénaszó nyitotta meg, majd Meggyesi Benjamin a Sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Általános Iskola Jókai Mór Tagintézménye volt tanulójának „Egy tűzoltó élete” című versét hallhatták a résztvevők, Jurkó Bence az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola 8. osztályos tanulója előadásában. A rendezvény narrátora Kassai Csaba a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthonának tanulója volt.
A rendezvény elején Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely Város polgármestere és Dr. Muhoray Árpád ny. pv. vezérőrnagy köszöntötte a jelenlévőket.
A rendezvény fővédnöke Macz János Zsolt tűzoltó alezredes, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója volt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Területi Tűzmegelőzési Bizottság sátrában tűzmegelőzési kiállítás volt látható, valamint a Sárospataki Önkéntes Tűzoltó Egyesület műszaki mentő szerét és az azon elhelyezett felszereléseket tekinthették meg az érdeklődők. A B-A-Z Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság és a Sátoraljaújhelyi Polgárőr Egyesület bűn- és baleset-megelőzési bemutatót tartott, a Honvédelmi Minisztérium Zrínyi Nonprofit Kft. munkatársai pedig repülőgép szimulátorral várták a megjelenteket, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi és rendészeti munkatársai és a BAZ Megyei Kereskedelmi és Iparkamara dolgozói is megtalálhatóak voltak a rendezvényen, akik szintén számos kiállítási elemmel érkeztek.
A fűtési szezon közeledtével a rendezvényen megjelenők hasznos tanácsokat kaphattak a Katasztrófavédelem kéményseprő szolgálatának munkatársaitól.
„Merj menteni!” címmel elsősegély-nyújtási ismereteket mutattak be a Sátoraljaújhelyi Mentőállomás, a Magyar Vöröskereszt Zemplén Területi Szervezetének munkatársai és a Szerencsi SZC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum tanulói. A helyszínen ingyenes vérnyomás-, vércukor- és koleszterin-szint mérésre is lehetősége nyílt a látogatóknak.
A szakmai nap zárásaként a Rendezvénytéren bemutatókra került sor, melyen Drónbemutató, Freestyle Demo Team BMX bemutatója, majd a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön „Hungarian Strong Man” Erős Emberek” bemutatóját tekinthették meg a résztvevők.
Összegzésképpen elmondható, hogy az MPVSZ és Sátoraljaújhely város támogatásával a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség által szervezett ez évi „Biztonság Napja” a járás, a város kiemelt fontosságú, sikeres, a lakosság körében népszerű, a biztonságért tenni vágyókat mozgósító rendezvény lett, melyen, a helybéliek és tanuló ifjúsága köréből mintegy 800 fő vett részt. Megköszönve a Város és a közreműködők támogatását gratulálunk a rendezvény fő szervezőjének, Tóth Zsolt tű. alezredes úrnak és a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetségnek.
MPVSZ elnöksége