A Bács-Kiskun Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség által szervezett katasztrófavédelmi gyermektábor 2025. július 14-től 18-ig került megrendezésre a bajai Petőfi-szigeten. A Baja Megyei Jogú Város üdülőjében megszervezett tábort támogatta a Magyar Polgári Védelmi Szövetség és Baja Megyei Jogú Város Önkormányzata is. A megnyitón Kámánné Dr. Bari Bernadett polgármester asszony személyesen köszöntötte a táborlakókat.

„Szereted a kihívásokat? Érdekel, hogyan dolgoznak a tűzoltók, rendőrök, vízimentők vagy polgárőrök? Gyere el a KATASZTRÓFAVÉDELMI TÁBORBA Baja gyönyörű részére, a Petőfi-szigetre, ahol mindezt testközelből ismerheted meg, a megszerzett tudásodat játékos versenyeken mutathatod meg!” – szólt a jelentkezésre bíztató invitálás a tábor szervezői részéről.

A tábor alapvetően a bajai általános iskolásoknak lett meghirdetve 40 főre, ám segítőként örömmel jelentkezett az 50 órás közösségi tevékenységként is elszámolható hasznos segítő-nevelő munkára a táborozási időre az a 6 fő középiskolás, akik a korábbi évek valamelyik táborozásán már részt vettek.

A résztvevők igazi tábori körülmények között, a Bács-Kiskun Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség által ez évben vásárolt új sátraikban, a Szövetség által szintén újonnan beszerzett tábori ágyakon voltak elszállásolva. A tábor kialakításához, berendezéséhez a Szövetség munkatársai nyújtottak segítséget.

A főtt étkezést, az ebédet a kemping étterme, a reggelit, vacsorát, uzsonnát a szervezők biztosították. A tábor vezetője Gödön Sándor, a vármegyei Polgári Védelmi Szövetség alelnöke, helyettese pedig Balatonné Sáfrány Erika tanárnő, minden gyerek kedves Erika nénije volt. A Polgári Védelmi Szövetség munkatársai munkájuk függvényében önkéntes szolgálatban felügyeltek a gyerekekre, segítették a táborvezetést az ifjúsági programok, bemutatók lebonyolításában.

A gyerekek minden nap ébresztőtől takarodóig sok-sok szép és hasznos programon vehettek részt. Az első napon délelőtt táborsorakozón ismerkedtek meg a vezetőkkel, segítőkkel, egymással, a helyszínnel, a táborélet szabályaival a balesetvédelem fontosságával, kiemelten Sugovica partján a víz melletti táborélet jelentőségével. Ebéd után a légoltalom és a polgári védelem, a katasztrófavédelem létrejöttével, feladatrendszerével, majd a Bajai Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság tűzoltó fecskendő felszereléseivel és az Országos Mentőszolgálat Bajai Állomása esetkocsijának használatával ismerkedtek. A késő délutáni fürdés után este pedig következett a bátorság próba elnevezésű gyalogtúra a Nagy-Pandúr -szigeten.

Kedden jött a Havária Egyesület előadása és bemutatója a búvárok felszereléseiről, felelősségteljes munkájáról, a víz alóli mentésről, majd az este csúcspontja a csillagvizsgáló látogatása volt a Borbás Mihály látogatóközpontban. Szerdán rendőrségi fegyver- és felszerelés bemutató volt betervezve, a KRESZ előírásait pedig játékos formában a szomszédos gokart pályán közlekedve sajátították el a gyerekek. Délután egy városismereti séta következett, amihez szervesen kapcsolódott a környezetvédelmi előadás, majd este egy szabadidő túrára indultak a Türr Kilátóhoz. Csütörtökre hagyományosan egész napos strandolás volt a közeli Dávod termálfürdőjében, majd az aznapi vacsora egy közös főzéssel készült el. A záró napon pénteken került sor a Petőfi sziget körül egy szakmai ügyességi vetélkedőre, különböző állomásokkal.

A tábort az MPVSZ elnöke képviseletében meglátogatta Dr. Muhoray Árpád ny. pv. vezérőrnagy szakmai alelnök és Mészáros Zoltán a Bács-Kiskun Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség elnöke, akik személyesen is köszöntötték a táborlakókat.

A katasztrófavédelmi gyermektábor megszervezéséért köszönet illeti a Bács-Kiskun Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség tagjait, az üdülő épületének rendelkezésre bocsátásáért köszönet jár Baja Megyei Jogú Városnak, a támogatásért az MPVSZ-nek, a szakmai bemutatókat tartó szervezeteknek, a segítő szülőknek és diákoknak, a táborvezető Gödön Sándor úrnak és Balatonné Sáfrány Erika tanárnőnek.

Mit adott ez a tábor a résztvevőknek? A közös táborozás, a foglalkozások, kirándulások, játékok közelebb hozták egymáshoz a gyerekeket, a felejthetetlen élmények mellett a vidám vakáció keretében, de a példás szakmai programok segítségével beleláttak, beleéreztek a katasztrófavédelem, a polgári védelem, a rendőrség, a mentők, a búvárok munkájába, a bajban az egymás megsegítésének szükségességébe.

Dr. Muhoray Árpád