2024. december 4-én Baján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán „Búvárok a vízügy és a katasztrófavédelem szolgálatában” címmel konferencia került megrendezésre a Külgazdasági és Külügyminisztérium, az NKE Víztudományi Kar, a HAVÁRIA Katasztrófaelhárító Egyesület, a Danube Region Strategy Prosperity trough Diversity Egyesülete és a BM OKF Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Bajai Katasztrófavédelmi Kirendeltsége szervezésében. A konferenciára meghívást kapott a Magyar Polgári Védelmi Szövetség is, melyet Dr. Muhoray Árpád ny. pv. vezérőrnagy szakmai alelnök képviselt. Jelen voltak a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség tagjai is Gödön Sándor tű. ezredes megyei elnökhelyettes vezetésével.
A rendezvény témája az EU Duna Régió Stratégia környezeti kockázatok (PA5) prioritási terület céljaival összhangban a búvárok árvízvédelemben és katasztrófavédelemben betöltött szerepének bemutatása és megvitatása, valamint a vonatkozó pályázati források ismertetése volt.
A Kámánné Dr. Bari Bernadett, Baja MJV polgármestere, Dr. Címer Zsolt VTK dékánja és Dr. Oroszi Zsolt a Külgazdasági és Külügyminisztérium EUSDR koordinátora megnyitói és köszöntői után a délelőtti plenáris ülésen előadások hangzottak el az EU Duna Régió Stratégia és Környezeti kockázatok prioritási területeiről, a búvárok vízügyi szolgálatának történelmi áttekintéséről, a búvárok csatornahálózatban végzett munkájáról, a Paksi Atomerőműben ellátandó ipari búvár tevékenységekről.
A délutáni plenáris ülésen a népes hallgatóság tájékozódhatott a korábbi és a jelen EU programozási időszak katasztrófa és árvízvédelmi pályázati lehetőségeiről, a katasztrófavédelmi feladatokban a katonai búvárok alkalmazásáról, valamint az ERDI nemzetközi búvárszövetség rendszeréről.
Katasztrófavédelmi vonatkozásban érdekes előadások hangzottak el Bodrogi Fanni tű. hadnagy, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Tűzvédelmi, Iparbiztonsági és Vízügyi Hatósági Főosztály, Tűzvédelmi Osztály bajai vezető-hivatali főtanácsosa, – az NKE RTK Katasztrófavédelmi Intézete tavaly MA szakon kiválóan végzett hallgatója előadásában az „Önkéntes mentőszervezetek a katasztrófavédelemben”, illetve Ossó János tű. ezredes bajai katasztrófavédelmi kirendeltségvezető tolmácsolásában a „Közszolgálati búvárok az árvízi védekezésben” címmel.
A konferencia résztvevői egységes állásfoglalásként fogalmazták meg, hogy továbbra is nagy szükség van a katasztrófavédelemben és a vízügyben a búvárok munkájára, egyesületeik, képzésük, szakfelszerelésekkel történő ellátásuk támogatására, amely gondolatokat meggyőzően alátámasztott a Hableány sétahajó súlyos baleset utáni Dunából történő hősies, egyben kiváló szakmai búvár felkészültséget tanúsító kiemelésének bemutatása az ERDI Hungary Egyesület elnöke előadásában.
A konferencia szünetében a HAVÁRIA Katasztrófaelhárító Egyesület által rendezett kiállításon az egyesület búvárainak felszereléseit, valamint a Hableány kiemelését bemutató tablókat tekinthették meg a konferencia résztvevői.
Dr. Muhoray Árpád