Immár hagyományosan több társadalmi és tudományos szervezet együttműködésében, a Magyar Tudomány Ünnepe 2024 eseményeként tartották meg november 25-én a Katasztrófák Csökkentésének Világnapja alkalmából szervezett nemzetközi tudományos konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus dísztermében. A rendezvény fővédnöke dr. Góra Zoltán tű. altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, valamint dr. Janza Frigyes ny. r. vezérőrnagy, a Belügyminisztérium oktatási főszemlélője volt.
A konferencia a plenáris előadásokat követően hat – katasztrófavédelmi műveleti és polgári védelmi, tűzvédelmi és mentésirányítási, iparbiztonsági, rendészeti, katasztrófavédelmi műszaki és nemzetközi katasztrófavédelmi –szekcióban zajlott. A konferenciára 73 előadással 104 előadó jelentkezett. Nemzetközi vonatkozásban 12 előadás hangzott el, amelyben 6 különböző ország képviseltette magát.
A konferencia levezető elnöke dr. Muhoray Árpád ny. pv. vezérőrnagy bevezetőjében hangsúlyozta: „Az elmúlt évtizedben határozottan növekedett mind a katasztrófák, mind azok áldozatainak száma, így egyre több ember van kitéve e veszélyeknek, ezért kiemelt jelentőséggel bír a tudományos kutatás, amely a katasztrófák megelőzését és veszélyhelyzetek kezelését szolgálja.”
„A Rendészettudományi Kar Katasztrófavédelmi Intézete élen jár a feladatok végrehajtásában nemcsak az oktatás-kutatás területén, hanem a tudományos konferenciák szervezésének területén is” – mondta megnyitójában dr. Kovács Gábor r. vezérőrnagy. A Rendészettudományi Kar dékánja hozzátette: A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat mottója amely: „Tudományos tanácsadás a társadalom szolgálatában”, kiemelt jelentőséggel jelentkezik a rendészettudomány területén jeleskedő kutatóknak. A dékánt követően Dr. Hegedűs Henrik, a Magyar Hadtudományi Társaság alelnöke köszöntötte a konferencia résztvevőit.
„A mai konferencia fő célja, hogy tudományos szintű válaszokat adjunk korunk biztonsági, a lakosságot veszélyeztető kihívásaira” – hívta fel a figyelmet Endrődi István ny. tű. ezredes, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség országos elnöke.
Dr. Varga Ferenc tű. dandártábornok idézte az ENSZ főtitkárának a Katasztrófák Csökkentésének Világnapja alkalmából 2024-re kiadott jelmondatát, amely szerint „a fiatalokat olyan készségekkel és ismeretekkel kell ellátni, amelyekkel tisztábbá, zöldebbé és klímaérzékenyebbé tudják alakítani a jövőt”. Hozzátette, hogy az Egyetemen folyó katasztrófavédelmi képzés hozzájárul e kitűzött cél megvalósításához.
A plenáris ülés első előadójaként Gulyásné dr. Gyurka Tímea tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalvezetője nagy érdeklődést kiváltó előadást tartott a BM OKF soros EU elnökséghez kapcsolódó feladatairól. Az előadásában bemutatta az EU árvizekkel szembeni ellenálló-képességének átfogó fejlesztésében elért kiemelkedő eredményeket.
Dr. Zsitnyányi Attila a Gamma Műszaki Zrt. vezérigazgatója előadásában bemutatta az általuk kifejlesztett, a gyakorlatokat támogató szimulációs rendszert.
A konferencia nemzetközi plenáris előadójaként – Dr. Restás Ágoston egyetemi tanár moderálásával – a katasztrófavédelem műholdas támogatását mutatta be Lorant Czaran az Egyesült Nemzetek Szervezete Űrügyi Hivatalának munkatársa. A plenáris előadásokat követően a konferencia szekcióelőadásokkal folytatódott.
A konferencián a pályára irányítás, a tudományos munka megismertetése jegyében a Zala Megyei Polgári Védelmi Szövetség szervezésében részt vett a Zalaegerszegi SZC Ganz Ábrahám Technikum és a Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum 7-7 fős rendészeti szakos középiskolás diák csoportja is kísérő tanáraikkal együtt, akik a konferencia után megismerkedtek a Hungária úti egyetemi kampusszal.
A konferencia színhelyét a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának „Életképek a polgári védelem történetéből” című időszaki kiállításának tablói díszítették.
Fotó: Szilágyi Zoltán és Muhoray Árpád