A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2024. március 5-én a Polgári Védelem Világnapja valamint a szövetség megalakulásának 20. évfordulója alkalmából ünnepséget tartott. A rendezvénynek a Sátoraljaújhelyi Polgármesteri Hivatal díszterme adott otthont.

A rendezvény a szövetség köszöntőjével indult, külön kiemelve Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselőt; Szamosvölgyi Pétert, Sátoraljaújhely Város polgármesterét; Dr. habil Endrődi István nyugállományú tűzoltó ezredest, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség, valamint az Európai Önkéntes Polgári Védelmi Szervezetek Fórumának elnökét; Kelemen Béla tűzoltó alezredes, polgári védelmi felügyelőt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részéről; Kovács Sándor tűzoltó ezredest, az Encsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetőjét; Ferjancsik Pétert, Kassa város Polgármesteri Hivatal Polgári Védelmi Szakág vezetőjét, Ján Hološt, a Kassa Önkormányzati Régió Polgári Védelmi Önkéntes Szervezet vezetőjét, Mórocz Pétert, Királyhelmec Város Önkormányzat képviseletében illetve az egyéb társ- és rendvédelmi szervek, oktatási intézmények vezetőit, képviselőit.

Az ünnepséget a sátoraljaújhelyi Lavotta János Alapfokú Művészeti Iskola tanáraiból álló Hangásznégyes műsora nyitotta. Ezt követően Dr. Hörcsik Richárd ünnepi beszéde következett, utána pedig Szamosvölgyi Péter mondott köszöntőt, melyet Dr. habil Endrődi István ünnepi gondolatai követtek. Sáfrányos Márk, egyetemi hallgató, szövetségünk ifjúsági tagozatának egykori tagja prezentációval színesített beszámolóban osztotta meg élményeit, melyet az ifjúsági tagozatos évei alatt szerzett. A beszámoló után szövetség alelnöke, Tóth Zsolt tűzoltó alezredes a szövetség nevében együttműködési megállapodást írt alá a Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiummal, a Szent István Katolikus Technikum és Gimnáziummal, a Szerencsi Szakképzési Centrum Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnáziummal, valamint a Szerencsi Szakképzési Centrum Sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Szakképző Iskolával, melynek célja a középiskolai tanulók ifjúsági katasztrófa- és polgári védelmi, valamint honvédelmi alapismeretek szélesebb körében történő oktatása az önkéntesség népszerűsítése és ifjúsági tagozat működtetése érdekében.

Az együttműködési megállapodások aláírását a Pácini Általános Iskola tanulóinak ünnepi műsora követte, felkészítő tanáruk Móré Etelka volt.

Az ünnepi műsort követően Dr. habil Endrődi István és Kohánka István nyugállományú polgári védelmi ezredes, a szövetség elnöke elismerő okleveleket adott át azon személyek részére, akik a Magyar Polgári Védelmi Szövetség és a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség érdekében huzamosabb időn át nyújtottak segítséget és támogatást.

Elismerésben részesültek:

Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely Város polgármestere

Ferjancsik Péter, Kassa város Polgármesteri Hivatal Polgári Védelemi Szakág vezetője

Budainé Bodnár Edit, a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ igazgatója

Nagyné Szentesi Mónika, a Sátoraljaújhelyi Könyvtár igazgatója

Zelina Dolóresz, a Sátoraljaújhelyi Hétszínvirág Óvoda igazgatója

Seres Péter, a Zemplén Médiacentrum Nonprofit Kft. igazgatója

Somogyi Tamás tűzoltó százados, szövetségi tag

Pósa János szövetségi tag

 

A rendezvény zárasként a Polgári Védelem Világnapja alkalmából a Magyar Polgári Védelmi Szövetséggel együtt meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetésére a nyeremények, valamint az oklevelek átadására került sor, melyet a szövetség titkára, Gaál Imre nyugállományú tűzoltó zászlós adott át a helyezést, illetve különdíjat elért tanulók részére.