Choose languge: English | Hungarian
Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködési program

FőoldalMagunkrólKözhasznúsági jelentésPV alapfogalmakHírekVeszélyhelyzetekKéptárKapcsolódó JogszabályokMegyei-, városi, térségi szervezetekTudományos EgyesületKépzési anyagokPV SzemlePályázatokImpresszumPartnereinkNorvég Projekt

Titkok az óvóhely mélyén

2018. június 27. 18:31

Hiába monumentális méretű, mégis szinte észrevétlenül bújik meg a szolnoki vasútállomás központjában az egykori légoltalmi óvóhely. A két és fél méter vastag vasbeton falak megannyi érdekességet rejtenek.

Ezek tárultak fel június 23-án, a Múzeumok Éjszakáján. A kiállítást több mint hatszázan látogatták meg.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség által gondozott tárlaton a látogatók bepillantást nyerhettek a létesítmény korábbi életébe: felölthettek régi polgári védelmi egyenruhákat és gázálarcokat, működés közben láthatták a parancsnoki szoba irodai eszközeit, illetve időnként a földszintről beszűrődő hangzavar verte fel a csendet. Persze ez sem volt véletlen, hiszen a szervezők ilyenkor működésbe hozták az óvóhely óriási áramfejlesztőjét.

A szervezők újdonságokkal is készültek. A bejáratnál például a francia idegenlégió egyenruháit és kitüntetéseit lehetett megtekinteni, az egyik szobában pedig egy különleges tárlatot alakítottak ki a második világháború és az azelőtti időszak légoltalmának tematikája köré építve.

A polgári védelmi feladatokat jelenleg ellátó katasztrófavédelem is képviseltette magát. Ezen az estén jobban szemügyre lehetett venni a katasztrófavédelmi mobil labor járművét, eszközeit pedig működés közben láthatták a vendégek, a legbátrabbak pedig akár légzőkészüléket és sisakot is magukra ölthettek. Eközben az épület előtt kiállított tűzoltóautót lehetett közelről megtekinteni, a legkisebbeket pedig fecskendővel való célba lövés várta.

Vissza

Ezt a hírt eddig 156 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek:

Titkok az óvóhely mélyén Titkok az óvóhely mélyén Titkok az óvóhely mélyén További képek További képek