Choose languge: English | Hungarian
Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködési program

FőoldalMagunkrólKözhasznúsági jelentésPV alapfogalmakHírekVeszélyhelyzetekKéptárKapcsolódó JogszabályokMegyei-, városi, térségi szervezetekTudományos EgyesületKépzési anyagokPV SzemlePályázatokImpresszumPartnereinkNorvég Projekt

Mindkét vándorserleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe került a huszonötödik ifjúsági versenyen

2018. április 22. 07:51

Immár hagyományosan az Országos Rendőr- és Tűzoltónapon rendezték meg a felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági verseny országos döntőjét. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Polgári Védelmi Szövetség által szervezett megmérettetés végén az általános iskolások között a sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református Általános Iskola, a középiskolások között pedig a Zemplén Térségi Katasztrófavédelmi és Polgári Védelmi Szövetség csapata szerezte meg az elsőséget.

A csapatok már előző nap megérkeztek a fővárosba, az országos döntőt a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan az MPVSZ országos elnöke, dr. Endrődi István tű. ezredes és dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő nyitotta meg. A tábornok az országos katasztrófavédelmi főigazgató nevében köszöntötte a versenyzőket, és azt hangsúlyozta: bár papírforma szerint mindkét korosztályban csak egy első helyezettet hirdetnek, a megyei legjobbak mindannyian győztesnek érezhetik magukat.
 
A csapatokat tizenkét állomás várta, általános és középiskolások egymás mellett versenyeztek, a korábban kisorsolt sorrend szerint. Az első állomáson a kitelepítéshez szükséges túlélőcsomagot kellett összeállítaniuk a gyerekeknek. De nem csak úgy egyszerűen, hanem kis fanégyzeteken haladva, úgynevezett mocsárjárásos módszerrel, és a végén még azt is el kellett mondaniuk, melyik tárgyat miért választották ki. A második megállónál a Zemplén Térségi Katasztrófavédelmi és Polgári Védelmi Szövetség munkatársai a diákok elméleti tudását tesztelték, a számítógépen kitöltött tesztlapon tűz- és polgári védelmi kérdések mellett iparbiztonságiak is szerepeltek, köztük például a SEVESO-III-ra vonatkozóak. A harmadik állomás a vízkárelhárítás és lakosságvédelem nevet viselte, ezen a helyen a versenyzők egy térképet kaptak, az állomás parancsnoka megmondta nekik, melyik folyószakaszt kell megvédeniük, a feladat pedig az volt, hogy kijelöljék az ideiglenes védvonal helyét és megindokolják a döntést. A negyedik tűzoltással kapcsolatos állomás volt, itt a csapatok a budaörsi önkéntes tűzoltók felügyelete mellett egy B és két C tömlőből sugarat szereltek – a víz a végén elmaradt, hiába kiabálta a sugárvezető, hogy „Első sugár kész, vizet!”.
 
Az ötödik állomás a tűzmegelőzést és mentés nevet viselte, itt szintén önkéntes tűzoltók, ezúttal a zsámbékiak mérték fel a gyerekek ügyességét: a csapattagok védősisakot öltöttek, hason átcsúsztak egy szalagcsapda alatt, utána két versenyző elrejtett „bajbajutottat” keresett, a másik kettő pedig puttonyfecskendővel vizespalackra lőtt, majd amikor az összes palack eldőlt és a másik páros is végzett, visszakúsztak a starthelyre.
 
A hatodik állomáson a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület munkatársai viharjelzésre és térképismeretre vonatkozó kérdésekkel várták a csapatokat, a gyerekeknek az elméleti mellett a tájolóval kapcsolatos tudásukat is bizonyítaniuk kellett. A hetedik állomás feladata a klasszikus „tájékozódás korlátozott látási viszonyok között”, azaz az egyik versenyző leragasztott „szemű” gázálarcban, társa szóbeli utasítása mellett elindul egy folyosón, felveszi a folyosó végén elhelyezett tárgyat, visszamegy vele a starthoz, egy másik csapattag pedig ugyanezt csinálja, de fordítva – visszaviszi a helyére a tárgyat, majd az útmutatás szerint kijön a folyosóból. A nyolcadik feladat a csapatok egészségügyi ismereteit tesztelte, a Magyar Vöröskereszt munkatársai által vezetett állomáson a gyerekeknek két bajba jutott emberen kellett segíteniük: egyikük munkavégzés során lezuhant a létráról, megsérült, társa pánikba esett, veszélyeztetve a mentést, a sérült épségét és saját magát is. A kilencedik helyszínen a Karancs Speciális Mentőszolgálat tagjai a kötéltechnika rejtelmeibe avatták be a csapatokat, ez volt az egyik olyan állomás, ahol a részvétel volt a fontos, kérdéseket nem kaptak a gyerekek.
 
A kettéosztott tízes állomás egyik felén a Fővárosi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Szövetség várta a csapatokat, mellettük a Főnix Állatmentő Alapítvány tagjai az állatvédelem, a felelős állattartás legfontosabb tudnivalóit osztották meg a versenyzőkkel. A tizenegyedik állomásról messziről sejthető volt, hogy köze lesz a környezetvédelemhez, hiszen egy, a WWF logójáról jól ismert panda ült a sátor bejárata előtt. A szervezet szakemberei a klímavédelemről, az ökológiai lábnyomról, annak méretéről beszéltek a diákoknak. A sort szintén egy bemutató-állomás zárta, a zsámbéki önkéntesek gépjárműfecskendőjéről kellett a csapatoknak a lehető legtöbb szakfelszerelést, eszközt megnevezniük.
 
A versenyt az általános iskolások között Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből a sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református Általános Iskola csapata nyerte, megelőzve a Békés és a Somogy megyei csapatot. A középiskolások között szintén a borsodiak végeztek az élen, a Zemplén Térségi Katasztrófavédelmi és Polgári Védelmi Szövetség versenyzői lettek az elsők, a második legjobb eredményt a Győr-Moson-Sopron megye csapata érte el, harmadikak a tavalyi győztesek, a mezőkovácsházi versenyzők lettek.
 
A huszonötödik országos verseny díjait az országos polgári védelmi főfelügyelő és az MPVSZ elnöke adta át. Tóth Ferenc dandártábornok búcsúzóul úgy fogalmazott, a diákok a felkészülés során számos hasznos ismerettel gazdagodtak, és alapvetően már rajtuk múlik, hogyan alakítják a jövőt, a bennünket körülvevő természeti környezetet. A versenyt bezáró Endrődi István a döntőt meglátogató belügyminiszter szavait idézte: reméli, hogy a most versenyző nemzedékből többekkel később már kollégaként találkozhat a katasztrófavédelemnél.
 
Szöveg: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Fotó: Jóri András - BM OKF, Teknős László tű. százados - NKE KVI, Schieber József MPVSZ
Vissza

Ezt a hírt eddig 201 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek:

Mindkét vándorserleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe került a huszonötödik ifjúsági versenyen Mindkét vándorserleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe került a huszonötödik ifjúsági versenyen Mindkét vándorserleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe került a huszonötödik ifjúsági versenyen További képek További képek